Siófok Hostel

Somogy megye

1705-ben II. Rákóczi Ferenc fejedelem, a mai címer alapjául szolgáló pecsétet adományozott Fok falunak. A település életében jelentôs változást hozott a Balatoni Gozhajózási Részvénytársaság megalakulása 1846-ban. Ebben nagy szerepe volt Kossuth Lajosnak, aki saját kezével írta meg a gazdasági társaság alapító okiratát, és gróf Széchenyi Istvánnak a részvénytársaság örökös elnökének. Ugyanebben az évben, szeptember 21-én vízre bocsátották a Kisfaludy kerekesgőzöst.

Napjainkban Siófok Magyarország egyik legjelentősebb idegenforgalmi központja, mely 1968-ban kapta meg a városi rangot.

Edzőtábor - Siófok Jókai Villa - óriáskerék

Siófok a Balaton déli partjának fővárosa, sokrétű és izgalmas város. Egy kiépült, folyamatosan fejlődő széles sportlétesítményi infrastruktúrával rendelkezve, minden sportág fellegvára lehet.

Régió: Balaton déli part

Távolság Budapesttől: 106 km

A létesítmények használatával, bérlésével, igénylésével kapcsolatban keressenek bizalommal minket. A sportlétesítmények bérlése ugyan egyéni megállapodás alapján intézendő, de információt, segítséget tudunk adni benne. 

Szabvány méretű, 20×40 – parkettás aljzattal.

1.500 méterre található a tábortól. – Bérköteles, egyéni megállapodás alapján bérelhető. 

 

Gondozott, a legigényesebb kívánalmaknak is megfelelő minőségi futballpálya.

A helyi NB-s osztályú futballcsapat edző és játékhelye.

 

Több sportterem is található a városban.

Bérköteles, használattól függően egyéni megállapodás alapján bérelhető.

 

A tábor Siófok egyik legszebb részén fekszik, nagyon szépen parkosított, hatalmas zöld területtel. Csupán 70 méterre található a nagy strand, a szabadstrand pedig 10 perc sétára.

  • Közös helység.
  • Csocsó, pingpongasztal, darts.
  • Rendezvénysátor, mely a kinti foglalkozások alkalmával hűs helyet nyújt a nyári melegben.

 

Elmaradhatatlan program a strandolás mellett a hajókázás a Balatonon

                                      Edzőtáborozzanak Önök is velünk Siófokon.

A városban sok további sportolásra alkalmas létesítmény van.

Beleértve itt az iskolai tornacsarnokokat,  a Balatont, mint a vizes sportágak tökéletes edzési helyszínét, és megannyi sport és sportolásra alkalmas létesítményt, pályákat.

Siófokon élményfürdő és wellnessközpont is található.

6 medencével, mintegy 800 m² -es vízfelület biztosítja a változatos kínálatot. Az élménymedencék között kicsik és nagyok is megtalálják a számukra tökéletes helyet. A nagyobbak számára 2 csúszda is elérhető, a kisebbek vízi élményét pedig a gyermekmedence mellett vízi játékok és játszóház színesíti.  Az élményfürdő mellett termálvizes medencék is elérhetőek, ahol feltöltődhetünk és érezhetjük a víz jótékony hatását.

A Galerius szauna világ korszerűségében és szolgáltatásait tekintve jelenleg hazánk legmodernebb komlpexumai közé tartozik. A szaunavilág 2 részből áll. A föld alatti naturista szaunavilágban egy 65 fős modern szauna készült el, mely a Colosseum nevet kapta. A második emeleten fürdőruhás szaunavilág található, ahol 4 különböző szauna közül választhatunk. Előre meghirdetett időpontokban szauna szeánszokon is részt tudunk venni, melyet szakképzett szaunamesterek irányítanak. 

Mindemellett az Arany és Ezüstpart szabadstrandjai is várják a sportolókat, továbbá az Újhelyi, a Nagystrand és a Sóstói strandok is izgalmas szabadidős lehetőséggel szolgálnak.

Siófok szabadidős programlehetőségekben is bővelkedik.

Az óriáskerék mellett a fordított ház érdekes élményt nyújt. Ahogy a Vízek Háza élménypark is. Lehet még quad túrákon, és helikopteres repülésen is részt venni.

A látnivalók közül…..

  • Meteorológiai obszervatórium (tervezte: Molnár Péter)
  • Víztorony
  • Evangélikus templom (tervezte: Makovecz Imre)
  • Dualizmus kori villák (Batthyányi utca, Köztársaság útja, Petőfi sétány és Mártírok útja):
    • Thanhoffer-villa, Karinthy-villa
  • Sarlós Boldogasszony-templom (Fő utca)
  • Sió zsilip, Siófoki kikötő
  • Rózsakert, Jókai park

 

       

Szolgáltatásaink

Szállás

A vendégeknek helyet adó épületben 2-3-4-5-7-8-9 fős szobákkal rendelkezünk. 

Összesen 30 db szobában 140 főt tudunk kényelmesen, színvonalas körülmények között elhelyezni.

2 ágyas: 6 db 3 ágyas: 4 db 4 ágyas: 12db 5 ágyas: 2 db 6 ágyas: 2 db 7 ágyas: 1 db 8 ágyas: 1 db 9 ágyas: 1 db 10 ágyas: 2db 

 

Minden szobánk saját fürdővel és wc-vel rendelkezik!

Étkezés

Egyedi, speciális étkezési igényeket is kitudunk szolgálni előre egyeztetve.

Diétás vagy vegetáriánus, illetve különféle érzékenységű és allergiás táborozók igényeit is vállalni tudjuk.

 

Tetszik a táborunk? Érdeklődjön, írjon nekünk!

Edzőtábor helyszín érdeklődő űrlap
Adatvédelem

Kedvezményeink

  • Minden 30. fő szállása ingyenes !
  • Minden 30 fő után 1 fő pedagógus szállása ingyenes!
  • Minden a tábor területén található eszköz és létesítmény használata ingyenes !

   Kiváló csoportos árakkal várjuk vendégeinket a jelen oldalon található elérhetőségeken, vagy az üzenetküldőn keresztül jelentkezők részére

Áraink

Ft/fő/éjElőszezonFőszezonUtószezon
Szállás teljes ellátással11.500 Ft14.500 Ft11.500 Ft
  • Előszezon: május 1 – június 15
  • Főszezon: június 16 – augusztus 31
  • Utószezon: szeptember 1-30
  • A feltüntetett árak a ÁFA-t tartalmazzák.
  • IFA: 550 Ft mely 18 éves kortól fizetendő
  • Egy éjszakás felár: 1.000 Ft/fő (csak 1 éj foglalása esetén esedékes)
  • Egyszeri mosatási díj: 1.000 Ft/fő
  • Hétvégi felár csak kizárólag főszezonban van, 2.000 Ft/fő

 

Csoportoknak az ár szállással és teljes ellátással, minimum 15  fős létszámtól értendő.

Edzőtábor - árgarancia

Nyilatkozat

A jelen oldalon feltüntetett szolgáltatások és csoportos árak hitelesek, a valóságnak mindenkor megfelelnek, melyet az Edzőtáborinfó.hu és a Siófok Hostel és Táborhelyszín szerződésben garantál. Más weboldalakon feltüntetett, főleg a jelenlegitől eltérő árakért semmilyen felelősséget nem vállalunk…..   >>> Siófok Hostel és Táborhelyszín

Rólunk mondták

További ajánlatainkból

Edzőtáborinfo.hu

Az Önök Nr1 edzőtábor szervezője

Related Images:

Scroll to Top

Weboldalunk a biztonságos böngészés, a lehető legjobb látogatási élmény és kényelem biztosítása érdekében cooki-kat használ. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close