Siófok Ifjúsági Hotel
Somogy megye
- Szállás típusa: Ifjúsági Hotel
- Férőhely: 110 fő
- Nyitvatartás: Április-szeptember
- Telefon: +36 20/263 9410
- E-mail: taborhelyszinek@gmail.com




1705-ben II. Rákóczi Ferenc fejedelem, a mai címer alapjául szolgáló pecsétet adományozott Fok falunak. A település életében jelentôs változást hozott a Balatoni Gozhajózási Részvénytársaság megalakulása 1846-ban. Ebben nagy szerepe volt Kossuth Lajosnak, aki saját kezével írta meg a gazdasági társaság alapító okiratát, és gróf Széchenyi Istvánnak a részvénytársaság örökös elnökének. Ugyanebben az évben, szeptember 21-én vízre bocsátották a Kisfaludy kerekesgőzöst.
Napjainkban Siófok Magyarország egyik legjelentősebb idegenforgalmi központja, mely 1968-ban kapta meg a városi rangot.

Siófok a Balaton déli partjának fővárosa, sokrétű és izgalmas város. Egy kiépült, folyamatosan fejlődő széles sportlétesítményi infrastruktúrával rendelkezve, minden sportág fellegvára lehet.
A létesítmények használatával, bérlésével, igénylésével kapcsolatban keressenek bizalommal minket. A sportlétesítmények bérlése ugyan egyéni megállapodás alapján intézendő, de információt, segítséget tudunk adni benne.
Szabvány méretű, 20×40 – parkettás aljzattal.
1.500 méterre található a tábortól. – Bérköteles, egyéni megállapodás alapján bérelhető.
Gondozott, a legigényesebb kívánalmaknak is megfelelő minőségi futballpálya.
A helyi NB-s osztályú futballcsapat edző és játékhelye.
Több sportterem is található a városban.
Bérköteles, használattól függően egyéni megállapodás alapján bérelhető.
A tábor hatalmas, 4000 m2 körbekerített, parkosított és füves területen fekszik, ahol gyerekek és felnőttek egyaránt szabadon, nagyon jól érezhetik magukat.
- homokos sportpálya (31 x 18 m), két kosárlabda palánk,
- tollaslabda pálya, asztalitenisz
A 72 nm-es fedett filagória kiváló helyszínt biztosít családi, és csoportos programoknak grillezéssel, bográcsban főzéssel.
A klubterem pedig helyszínt biztosít a közös foglalkozásoknak, oktatásoknak is.
Edzőtáborozzanak velünk Önök is Siófokon !
A városban sok további sportolásra alkalmas létesítmény van.
Beleértve itt az iskolai tornacsarnokokat, a Balatont, mint a vizes sportágak tökéletes edzési helyszínét, és megannyi sport és sportolásra alkalmas létesítményt, pályákat.
Siófokon élményfürdő és wellnessközpont is található.
6 medencével, mintegy 800 m² -es vízfelület biztosítja a változatos kínálatot. Az élménymedencék között kicsik és nagyok is megtalálják a számukra tökéletes helyet. A nagyobbak számára 2 csúszda is elérhető, a kisebbek vízi élményét pedig a gyermekmedence mellett vízi játékok és játszóház színesíti. Az élményfürdő mellett termálvizes medencék is elérhetőek, ahol feltöltődhetünk és érezhetjük a víz jótékony hatását.
A Galerius szauna világ korszerűségében és szolgáltatásait tekintve jelenleg hazánk legmodernebb komlpexumai közé tartozik. A szaunavilág 2 részből áll. A föld alatti naturista szaunavilágban egy 65 fős modern szauna készült el, mely a Colosseum nevet kapta. A második emeleten fürdőruhás szaunavilág található, ahol 4 különböző szauna közül választhatunk. Előre meghirdetett időpontokban szauna szeánszokon is részt tudunk venni, melyet szakképzett szaunamesterek irányítanak.
Mindemellett az Arany és Ezüstpart szabadstrandjai is várják a sportolókat, továbbá az Újhelyi, a Nagystrand és a Sóstói strandok is izgalmas szabadidős lehetőséggel szolgálnak.
Siófok szabadidős programlehetőségekben is bővelkedik.
Az óriáskerék mellett a fordított ház érdekes élményt nyújt. Ahogy a Vízek Háza élménypark is. Lehet még quad túrákon, és helikopteres repülésen is részt venni.
A látnivalók közül…..
- Meteorológiai obszervatórium (tervezte: Molnár Péter)
- Víztorony
- Evangélikus templom (tervezte: Makovecz Imre)
- Dualizmus kori villák (Batthyányi utca, Köztársaság útja, Petőfi sétány és Mártírok útja):
- Thanhoffer-villa, Karinthy-villa
- Sarlós Boldogasszony-templom (Fő utca)
- Sió zsilip, Siófoki kikötő
- Rózsakert, Jókai park

Szolgáltatásaink
- Sport és játékszerek
- Tűzrakási lehetőség
- Szabad füves terület
- Sportpályák
Szállás
A vendégeknek helyet adó épület 4 szintes, melyben 42 szoba található. A szobákban összesen 110 főt tudunk nívós körülmények között elhelyezni.
Az ifjúsági hotel és tábor földszintjén található a meleg konyhával rendelkező étkező, büfé, és a klubterem.
15 db 4 ágyas fürdőszobás szoba, 3 db 3 ágyas fürdőszobás szoba 5 db 1 ágyas fürdőszobás szoba 18 db * kétágyas mosdósarkos szoba (közös zuhanyzók és WC-k * )
* Ezekhez a szobákhoz ( 6 db van egy szinten) szintenként öt (nemenként elkülönített) kulturált zuhanyzó, valamint négy WC tartózik.
A szobákban nincsenek hűtök, TV-k.
- Wifi
- Közösségi terem
- Parkoló
- Saját étterem
Étkezés
Egyedi, speciális étkezési igényeket is kitudunk szolgálni előre egyeztetve.
Diétás vagy vegetáriánus, illetve különféle érzékenységű és allergiás táborozók igényeit is vállalni tudjuk.
Tetszik a táborunk? Érdeklődjön, írjon nekünk!
Kedvezményeink
- Minden nagyobb létszámú csoport kérje egyedi árajánlatunkat !
- Minden a tábor területén található eszköz és létesítmény használata ingyenes !
Nívós szálláshelyszín, ahol kiváló csoportos árakkal várjuk vendégeinket a jelen oldalon található elérhetőségeken, vagy az üzenetküldőn keresztül jelentkezők részére

Áraink
Ft/fő/éj | Előszezon | Főszezon | Utószezon |
---|---|---|---|
Szállás reggelivel | 8.300 Ft | - | 8.000 Ft |
Félpanzióval | 9.900 Ft | - | 9.400 Ft |
Teljes ellátással | 11.500 Ft | 14.500 Ft | 11.000 Ft |
- Csak szállás: 6.500 Ft/fő/éj (Csak utószezonban lehetséges)
Főszezon: június 15 – szeptember 01
- A feltüntetett árak a ÁFA-t tartalmazzák.
- IFA: 550 Ft mely 18 éves kortól fizetendő
- Egyszeri mosatási díj: 1.000 Ft
- Hétvégi felár: főszezonban 2.000 Ft/fő – 4 éj foglalástól nincs felár !
- 1 éj foglalás esetén a felár: 1.000 Ft
Csoportoknak az ár szállással és teljes ellátással, minimum 15 fős létszámtól értendő.

Nyilatkozat
A jelen oldalon feltüntetett szolgáltatások és csoportos árak hitelesek, a valóságnak mindenkor megfelelnek, melyet az Edzőtáborinfó.hu és a Siófok Ifjúsági Hotel szerződésben garantál. Más weboldalakon feltüntetett, főleg a jelenlegitől eltérő árakért semmilyen felelősséget nem vállalunk….. >>> Siófok Ifjúsági Hotel
Rólunk mondták

Nagyon jó kis táborhelyszín, remek helybéli szabadidős és sportolási lehetőségekkel. Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy tökéletes hetet töltöttünk a táborban.
Noémi és Árpád
csapatvezetők

Szuper helyszín, kedves és korrekt kiszolgálás. Hálás köszönet vendéglátóinknak és szervezőnknek, az Edzőtáborinfo-nak is. Mindenkinek ajánljuk.
Károlyné Marika
csapatvezető

A tábori létesítmények, sportpályák remek alapot adtak felkészülésünkhöz, és a szabadidőnk mozgalmas eltöltéséhez is. Szállás pipa, kaja pipa minden mással együtt, köszönjük!
Tibor és csapata
K.sport egyesület
További ajánlatainkból
Edzőtáborinfo.hu
Az Önök Nr1 edzőtábor szervezője