Siófok Jókai Villa
Somogy megye
- Szállás típusa: Villaépület
- Férőhely: 50 fő
- Nyitvatartás: Egész évben
- Telefon: +36 20/263 9410
- E-mail: taborhelyszinek@gmail.com




1705-ben II. Rákóczi Ferenc fejedelem, a mai címer alapjául szolgáló pecsétet adományozott Fok falunak. A település életében jelentôs változást hozott a Balatoni Gozhajózási Részvénytársaság megalakulása 1846-ban. Ebben nagy szerepe volt Kossuth Lajosnak, aki saját kezével írta meg a gazdasági társaság alapító okiratát, és gróf Széchenyi Istvánnak a részvénytársaság örökös elnökének. Ugyanebben az évben, szeptember 21-én vízre bocsátották a Kisfaludy kerekesgőzöst.
Napjainkban Siófok Magyarország egyik legjelentősebb idegenforgalmi központja, mely 1968-ban kapta meg a városi rangot.

Siófok a Balaton déli partjának fővárosa, sokrétű és izgalmas város. Egy kiépült, folyamatosan fejlődő széles sportlétesítményi infrastruktúrával rendelkezve, minden sportág fellegvára lehet.
A létesítmények használatával, bérlésével, igénylésével kapcsolatban keressenek bizalommal minket. A sportlétesítmények bérlése ugyan egyéni megállapodás alapján intézendő, de információt, segítséget tudunk adni benne.
Szabvány méretű, 20×40 – parkettás aljzattal.
1.500 méterre található a tábortól. – Bérköteles, egyéni megállapodás alapján bérelhető.
Gondozott, a legigényesebb kívánalmaknak is megfelelő minőségi futballpálya.
A helyi NB-s osztályú futballcsapat edző és játékhelye.
Több sportterem is található a városban.
Bérköteles, használattól függően egyéni megállapodás alapján bérelhető.
A tábor Siófok egyik legszebb részén fekszik, nagyon szépen parkosított területtel. A villa 5 perc sétára található a belvárostól és a Balatontól, az arany parttól is.
A Jókai Villa Siófok egyik legpatinásabb épülete. Már kívülről is impozáns látvány, napokig benne lakni, itt táborozni pedig felemelő, ha pillanatokig is, de részese lenni a történelem egy kis darabkájának…..
A tábor hatalmas füves fás szabad területtel is rendelkezik, mely a minőségi pihenésre és regenerálódásra is szolgál.
- Terem – (étkező)
- Szabadtéri pihenőhely
Edzőtáborozzanak Önök is velünk Siófokon.
A városban sok további sportolásra alkalmas létesítmény van.
Beleértve itt az iskolai tornacsarnokokat, a Balatont, mint a vizes sportágak tökéletes edzési helyszínét, és megannyi sport és sportolásra alkalmas létesítményt, pályákat.
Siófokon élményfürdő és wellnessközpont is található.
6 medencével, mintegy 800 m² -es vízfelület biztosítja a változatos kínálatot. Az élménymedencék között kicsik és nagyok is megtalálják a számukra tökéletes helyet. A nagyobbak számára 2 csúszda is elérhető, a kisebbek vízi élményét pedig a gyermekmedence mellett vízi játékok és játszóház színesíti. Az élményfürdő mellett termálvizes medencék is elérhetőek, ahol feltöltődhetünk és érezhetjük a víz jótékony hatását.
A Galerius szauna világ korszerűségében és szolgáltatásait tekintve jelenleg hazánk legmodernebb komlpexumai közé tartozik. A szaunavilág 2 részből áll. A föld alatti naturista szaunavilágban egy 65 fős modern szauna készült el, mely a Colosseum nevet kapta. A második emeleten fürdőruhás szaunavilág található, ahol 4 különböző szauna közül választhatunk. Előre meghirdetett időpontokban szauna szeánszokon is részt tudunk venni, melyet szakképzett szaunamesterek irányítanak.
Mindemellett az Arany és Ezüstpart szabadstrandjai is várják a sportolókat, továbbá az Újhelyi, a Nagystrand és a Sóstói strandok is izgalmas szabadidős lehetőséggel szolgálnak.
Siófok szabadidős programlehetőségekben is bővelkedik.
Az óriáskerék mellett a fordított ház érdekes élményt nyújt. Ahogy a Vízek Háza élménypark is. Lehet még quad túrákon, és helikopteres repülésen is részt venni.
A látnivalók közül…..
- Meteorológiai obszervatórium (tervezte: Molnár Péter)
- Víztorony
- Evangélikus templom (tervezte: Makovecz Imre)
- Dualizmus kori villák (Batthyányi utca, Köztársaság útja, Petőfi sétány és Mártírok útja):
- Thanhoffer-villa, Karinthy-villa
- Sarlós Boldogasszony-templom (Fő utca)
- Sió zsilip, Siófoki kikötő
- Rózsakert, Jókai park

Szolgáltatásaink
- Sport és játékszerek
- Tűzrakási lehetőség
- Szabad füves terület
Szállás
A vendégeknek helyet adó villa épület 2 szintjén, 11 szoba található. A szobákban összesen 50 főt tudunk kényelmesen, színvonalas körülmények között elhelyezni.
(A villa szobái külön kérésre és előre egyeztetve pótágyazhatóak, így akár 60 főnek is nívós helyet tudunk biztosítani.)
2 db 2 ágyas fürdőszobás szoba, 3 db 3 ágyas fürdőszobás szoba 1 db 4 ágyas fürdőszobás szoba 5 db 5 ágyas fürdőszobás szoba 1 db 8 ágyas fürdőszobás szoba
Minden szobánk saját fürdővel és wc-vel rendelkezik!
- Wifi
- Közösségi terem
- Parkoló
Étkezés
Egyedi, speciális étkezési igényeket is kitudunk szolgálni előre egyeztetve.
Diétás vagy vegetáriánus, illetve különféle érzékenységű és allergiás táborozók igényeit is vállalni tudjuk.
Tetszik a táborunk? Érdeklődjön, írjon nekünk!
Kedvezményeink
- Teljes Villa foglalása esetén kérjék külön egyedi árajánlatunkat
- Minden a tábor területén található eszköz és létesítmény használata ingyenes !
Exkluzív szálláshelyszín, ahol kiváló csoportos árakkal várjuk vendégeinket a jelen oldalon található elérhetőségeken, vagy az üzenetküldőn keresztül jelentkezők részére.

Áraink
Ft/fő/éj | Előszezon | Főszezon | Utószezon |
---|---|---|---|
Szállás reggelivel | 9.300 Ft | - | 8.800 Ft |
Félpanzióval | 10.900 Ft | 15.000 Ft | 10.400 Ft |
Teljes ellátással | 12.500 Ft | 16.000 Ft | 12.000 Ft |
- Előszezon: január 01 – június 20
- Főszezon: június 20 – augusztus 31
- Utószezon: szeptember 01 – december 31
- A feltüntetett árak a ÁFA-t tartalmazzák.
- IFA: 550 Ft mely 18 éves kortól fizetendő
- Étkezés nélkül csak szállás kizárólag az utószezonban igényelhető, díja: 6.500 Ft/fő/éj.
- Egy éjszakás felár: 1.000 Ft/fő (csak 1 éj foglalása esetén esedékes)
- Hétvégi felár: Csak főszezonban, 3.000 Ft/fő/éj - Fűtési időszakba 1.500,-Ft / Fő / éj
- Egyszeri mosatási díj: 1.000 Ft/fő
Csoportoknak az ár szállással és teljes ellátással, minimum 15, főszezonban 40 fős létszámtól értendő.

Nyilatkozat
A jelen oldalon feltüntetett szolgáltatások és csoportos árak hitelesek, a valóságnak mindenkor megfelelnek, melyet az Edzőtáborinfó.hu és a Siófok Jókai Villa szerződésben garantál. Más weboldalakon feltüntetett, főleg a jelenlegitől eltérő árakért semmilyen felelősséget nem vállalunk….. >>> Siófok Jókai Villa
Rólunk mondták

Csodálatos épület, benne aludni pedig felemelő érzés. Köszönjük az Edzőtáborinfo.hu -nak nem csak a remek ajánlatot, hanem a szervezést is. Remekül éreztük magunkat, minden olyan és úgy volt ahogy tájékoztattak bennünket, köszönjük vendéglátóinknak is a törődést, kiszolgálást.
Vargáné
egyesületi vezető

Gyönyörű helyszín, kedves és korrekt kiszolgálás, mely az Edzőtáborinfo.hu -ra is igaz. Egy valódi élmény volt a villában lakni, hálás köszönet vendéglátóinknak és szervezőnknek, az Edzőtáborinfo-nak is. Mindenkinek ajánljuk.
Marton K.
csapatvezető
További ajánlatainkból
Edzőtáborinfo.hu
Az Önök Nr1 edzőtábor szervezője